A városi élet következtében a mozgásszegény életmód, és a sport világa, éles vonalként határolódik el egymástól. Az ember a 8 órás ülőmunkájából szakad, el és kényszeríti bele testét a fizikai teljesítmények világába, ami evolúciós szempontból életidegen. Arról nem is beszélve, hogy a heti 8-10 óra edzéssel eltöltött idő, még mozgásszegény életmódnak minősül, ha az egyén a fennmaradó időt inaktívan üléssel vagy fekvéssel tölti. Így a test a folyamatos extrémitásokat éli meg, állandóan változtatni kell anyagcseréjét, a hirtelen mozgásintenzitás változások következtében, sokkal jelentősebbek a szövetkárosodások, amihez sokkalta erélyesebb regeneráció kell társuljon az étkezések és pihenések tekintetében. A sport a stressz állapota, ahol az emelkedett stressz hormonszintet, egy aktivált immunrendszer kísér.
Ennek oka az, hogy teljesítmény kiugrásokra, az elmúlt 2 millió évben akkor volt példa, amikor az embernek menekülnie, vagy harcolnia kellett az életéért. Ilyenkor az esetleges sérülésekre már előre felkészült a test megváltoztatta a hormon, és immunstruktúrát. Ezt a jelenséget manapság stresszként aposztrofálják. Ha az ilyen fajta fizikai és mentális terhelés nem jár megfelelő levezetéssel, majd azt követően, jól körültekintően és sportág specifikusan, igény szerint összeállított regenerációval, aminek részét kell képezze a megfelelő táplálkozás, külső fizikai regeneráció támogatása (masszázs, termál, hő és gyógynövény kezelések, nyújtás) és a mentális kikapcsolódás (szabadidős-szabadtéri tevékenységek, meditáció, olvasás, zene, közösségi kapcsolatok) akkor a szervezet már egy évtizeden belül is a leépülés felé veheti az irányt.
