Kédrésfelvetések: Miért féltem ennyire a gyermekem?
Az agrárium korában 1850-es évek előtt – ha egy kicsit szélesebb spektrumban szeretnénk a témakörhöz közelíteni – láthatjuk, hogy a lakosság 85% a mezőgazdaságban dolgozott és még azok is, akik a városokban éltek, rendelkeztek kisebb-nagyobb termőfölddel vagy kiskerttel. Ebben az időszakban az európai ember átszámítva kevesebb, mint 300 ft-ból kellett megéljen napi szinten. A betegségek és a környezeti kitettség, ami javarészt a folyamatos kemény és kockázatos munkákból adódott rendkívül megnehezítették az életet. A mindennapok a túlélésről szóltak. A gyerekre produktumként tekintettek, ahol is az agráriumban munkaerőt, a magas státuszban élőknél pedig a dinasztia erősödését remélték a megfelelő házassági paktumokkal és a családi örökség hozzáértő vezetésével.
A gyerekhalálozások az egekben voltak. A nők átlagosan 8-12 alkalommal szültek, ahol az események fele tragédiákba torkollott. Rendszeresek voltak a vetélések, csecsemőhalálozások és a született gyerekek a mai viszonyokhoz képest sokkal ritkábban élték meg a felnőtt kort. Az éhezések, a nem megfelelő tápláltság, a szegényes higiénés viszonyok és a nagyon hamar elkezdett felnőtt élet, – ami kemény fizikai munkával járt – folyamatosan tizedelte a lakosságot.
Ebben a kultúrkörben és ezen környezeti hatások által teremtett miliőben vizsgálódva kirajzolódik, hogy a szülőknek mentális túlélési stratégiát is fel kellett állítaniuk a fizikai mellé. El kellett határolják magukat részben vagy egészben a gyermeküktől és elfogadniuk, hogy annak a valószínűsége, hogy a gyermek megéri a felnőtt kort nagyon csekély. A lányokat, így igyekeztek minél hamarabb feleségnek adni a fiúkat pedig minél hamarabb munkára fogni. Ez volt a túlélési stratégia. Erre a környezetre kellett reagáljon a nevelési is. Az élete függött mindenkinek a hétköznapi teendők végrehajtásán és mivel a tömeggyártás még fasorban sem volt, így mindent meg kellett becsülni. Minden falat és minden korty víz ajándék volt. Az embereknek nem voltak dísztárgyai, ruházkodásuk ikimerült egy ünneplős és egy szett munkaruhában.
Ez olyannyira igaz volt a magyar lakosságot tekintve, hogy a 19. században a közoktatás bevezetésének egyik legnagyobb akadálya az volt, hogy télen nem tudták iskolába küldeni a gyerekeket, mert a családban csak egy téli cipő volt. A nevelés így tehát a túlélési kompetenciákra rendezkedett be. Mindenkinek értenie kellett az állatokhoz, növényekhez, szerszámkészítéshez, házépítéshez, gyógyításhoz és ételkészítéshez. A munkák szigorúan le voltak osztva, a család a nappal kelt és a holddal feküdt. A vágyak és érzelmek természetesen jelen voltak, de nem volt lehetőség hangot adni nekik, hiszen élni kellett. A társadalom a polgárság kialaukálásáig statikus volt, ami azt jelentette, hogy gyakorlatilag a lehetetlennel volt egyenlő a társadalmi státusz váltás. A státusz születéshez és származáshoz volt kötve. Mindezek mellett a természet azonnal végrehajtotta a törvényeit, nem voltak kibúvók és nem voltak védőhálók, legalább is a lakosság legnagyobb hányadának.
Majd a nyugati világban változások következtek. Anglia, Portugália, Hollandia, Németország, Belgium, Spanyolország és Franciaország a gyarmatosítások és a világ szisztematikus kirablásának következtében 200-300 év alatt annyi vagyon és energiatartalékot halmozott fel, hogy szépen lassan kezdetét vehette a felvilágosodás a maga emberközpontú meglátásaival, amivel párhuzamban gőzgépek sebességével robogtak a nyugati civilizációba a technokrata kor vívmányai és az azok által termelt, széles társadalmi körben élvezhető biztonság, kényelem és luxus. De erről a bővebben a cikk második részében.
