Mester

Class Difficulty

Küzdelmi edzés

Haladó, Kezdő, Középhaladó, Mester
Küzdelmi edzéseink során arra törekszünk, hogy mind az önvédelemben, mind pedig a versenysportban megállják a harcosaink helyüket. Ezért az edzés során külön foglalkozunk az álló harccal és a földharccal egyaránt. A sparringok során lehetősége van mindenkinek kipróbálni és tesztelni a tanult technikákat, illetve betekintést nyerni önmaga egyéb képességeibe is, mint pl. erő, állóképesség, gyorsaság, reakció idő stb.

Spartan Versenyzői edzés

Haladó, Mester, Mesterjelölt
Spartan Kempo versenyzői edzéseink kifejezetten azoknak szólnak, akik nagyon elkötelezettek a Zen Bu Kan Kempo mellett és szeretnék a küzdősportolói képességeiket a maximumra fejleszteni. Ezeken a foglalkozásokon azok vehetnek részt, akik legalább lila övesek, 90%-os az edzéslátogattsági arányuk és legalább évi 3 versenyen részt vesznek.

Spartan Felnőtt Haladó Edzés (14 évtől)

Haladó, Mester, Mesterjelölt
Felnőtt edzéseink egy egész éves technikai, verseny és vizsgafelkészítő program szerint működnek, havi lebontásban. A keddi edzések állóharc fókuszúak, a csütörtökiek földharc, dobás és fölrevitel orientáltak, szombaton pedig átismételjük a heti anyagot. Minden edzés küzdelemmel zárul, amik light sparringok, így a kezdők is nyugodtan és biztonságban részt tudnak venni benne.