Baranyi Koppány

17 febr

Sportszakmai életrajz

Kiskoromban sokféle sportban kipróbáltam magam. Ezek közé tartozott az úszás, falmászás és az atlétika. A harcművészetekkel először 8 éves koromban ismerkedtem meg. 3 éven keresztül jártam ninjutsu edzésekre, ahol elsajátítottam a harcművészet mozgáskultúráját és szokásait. Túl könnyűnek, kihívások nélkülinek éreztem, ezért szüleim segítségével rátaláltam a kempora, ami az első edzéstől fogva megtetszett. Keresztesi Péter mester vezetésével, és az összetartó csapatnak köszönhetően számos övvizsgán, versenyen és edzőtáborban vettem részt. Kezdő, és középhaladóként amatőr országos, valamint világbajnokságokon mérettem meg magam, változóan sikerrel és kudarccal. Mára elkezdtem félprofi kategóriában versenyezni, amire edzőim és edzőtársaim segítségével külön időt fektetünk. Szombatonként alkalom adtán besegítek az edzéstartásba, és a klub segítésében és fejlesztésében is aktív szerepet vállalok. Azóta érdeklődési köröm kiterjedt a test fizikális és mentális fejlesztésére is, aminek köszönhetően sokat tanultam. Számomra a harcművészet és az e szerinti lét erőt és önbizalmat ad, ami szerint élem a mindennapjaim.

 

16 febr

Sportszakmai önéletrajz

 

Gyermekkoromtól kezdve aktívan sportolok, de a harcművészetek világával először gimnazistaként kerültem kapcsolatba. Az első Zen Bu Kan Kempo edzésemre 2010 végén jutottam el, egy barátom által, ahol rögtön megragadott ennek a stílusnak az összetettsége, a baráti hangulat és a küzdelmek keménysége. Azóta számtalan versenyen, edzőtáborban és szemináriumon vettem részt kemposként, így a kempo az életem szerves részévé, a kempos közösség pedig egyfajta családdá vált számomra. Fekete öves vizsgámra 2021 nyarán került sor, ahol megfelelve a szellemi és fizikai követelményeknek, kempo mesterré avattak. A Zen Bu Kan Kempon kívül több más harcművészeti és küzdősport irányzatban volt lehetőségem kipróbálni magam, mint a Brazil Jiu-Jitsu, a grappling, a Kick-Box, a Thai-box, a birkózás és az Emishi-O-Do-Kai. Az ezekből merített tapasztalataimat mind beépítettem a harcművészeti repertoáromba, így az edzéseimen előforduló technikai palettát is színesítik.  Pályafutásom során számtalan hazai és nemzetközi versenyen vettem részt, redményeim között több magyar bajnoki cím és világkupa győzelem is szerepel, melyeket leginkább küzdelmi számokban sikerült elérnem.

Sport karrier

2010-től Zen Bu Kan Kempo

2017-2022 klubvezetői pozíció

10 év versenyzői tapasztalat – 12 bajnoki cím

2021 – I. Dan, Fekete öv megszerzése