december 2022 // Archívum

Date based archive
31 dec

Spartan Kempo Debrecen 2022-ben

2022 több szempontból is kiemelkedő jelentőségű a Spartan Kempo klub számára. Az egyik legnagyobb lépés amit tettünk, hogy sikerült valódi harcművészeti akadémiát alapítani, aminek a K-Fitness ad helyet. 300 nm tatamizott rész, box ring, crossfight erősítő részleg, gyönyörű váró rész és persze tágas és igényes öltözők. Az elmúlt évben már 6 mester dolgozott azon, hogy a legmagasabb szakmai követelményeknek megfelelően folyjon a képzés. A három korosztályos csoportbontás mellett elértük az is, hogy minden kempos csoportnak van kezdő és haladó megfelelője. Ezen felül bevezetésre került a versenyzői és bírkózás és grappling edzésünk is. Szeminárium sorozatunk is dübörög, amivel elértük, hogy éves szinten 5 külsős mestert tudjunk meghívni, hogy tudását átadhassa nekünk.

Megalakult a Spartan Kempo Open harcművészeti versenyünk, amit már teljes egészében a klubunk vezényelt le, ebből sikerült két rendezvényt tető alá hozni 2022-ben. A saját versenyünk mellett lehetőséget kaptunk a szövetségtől, hogy az országos gyerek versenyt a Spartan Kempo Debrecen szervezhesse, ami 150 résztvevővel szintén nagy siker volt. Számos versenyen is részt vettünk és kiemelkedő sikereket tudhatunk magunk mögött. Az érem fürdő mellett a legjelentősebb talán a zsinórban harmadjára is megszerzett UWSKF világverseny legjobb gyerek és felnőtt csapatának járó kupa. Az év végén külön megtiszteltés ért minket, hiszen nagymesterünk Dr. Harnos Imre stílusalapítónk edzőtermünkbe látogatott, hogy megnézze a nálunk folyó munkát és nagyon nagy örömmel töltötte el, hogy ilyen népes számban jelen vagyunk az egyesületben. Ezen felül az év végén másodjára is megrendeztün az adomány gyűjtő karácsonyi ronda pulcsis sparringot, ahol a rászoruló gyerekeknek több száz ajándék gyűlt össze. Várjuk a következő évet és reméljük, hogy egyesületünk még tovább tud fejlődni és bővülni nem csupán a programok, hanem a létszám terén egyaránt.

 

06 dec

UWSKF világkupa 2022

13 ország több mint 400 versenyzője vett részt a Szigetszentmilkóson megrendezésre kerülő két napos Kempo Világkupán, amin 41 gyerekcsapat és 65 felnőtt csapat képviseltette magát. A rendezvényen a harcos indulóknak lehetőségük volt megmérettetni technikai és küzdelmi számokban egyaránt. A technikai számokban a pusztakezes és a fegyveres formagyakorlatok soft és hard style-ban voltak a palettán és e mellett természetesen helyet kapott az utcai önvédelem is. A küzdelmi számok egészen az inkább gyerekekre részére megalkotott point sparringtól a folyamatosan erősebb technikákat megengedő C, B, A és pusztakezes Viadalként kaptak helyet a rendezvényen.

 

 

A Spartan Kempo Debrecen versenyzői gárdája idén is bravúros győzelemekkel menetelt előre, de ez nem is lehetett másként, hiszen a cél nem kisebb volt, mint elhozzni zsinórban harmadjára a legeredményesebb gyerek és felnőtt csapatnak járó kupát, ami ezen a rendezvényen fölényesen sikerült. Hatalmas öröm ez számunkra hiszen az UWSKF világkupa a legrangosabb versenyünk és elképsztő felkészülési, szervezési és lebonyolítási munkán vagyunk túl. A Spartan Kempo Debrecen nem csupán versenyzőket delegált, hanem jócskán kivette a részét a szervezői és bíráskodási munkálatokból is. 6 bírót és egy szervezőt biztosítottunk, így mestereink és segédedzőink folyamatosan munkában voltak a két nap során, legtöbbjük a fent említettek mellett versenyzett is a legmagasabb mester/válogatott kategóriákban.

 

 

A világkupa a mi részünkről 34 arany, 38 ezüsttel és 15 bronzéremmel zárult, ami egy kiváló befejezése az őszi-téli versenyszezon első felvonásának. Harcosink egy jelentős része már most 5 versenyen van túl és még hátravannak az övvizsgák, tehát minden tekintetben megterhelő és kihávásokkal teli időszakban sikerült csúcsra emelkednünk.