kempo országos verseny // Tag

Tag based archive
01 jún

Kiváló eredmények a III. Sárbogárd Kupán!

2026. május 30-án, szombaton rendezték meg a Sárbogárd Kupát, ahol a Spartan Kempo Debrecen 9 versenyzővel vett részt a megmérettetésen.
A versenyen 24 csapat képviseltette magát, egyesületünk pedig a rendkívül erős mezőnyben a kiváló 4. helyen végzett az összesített csapatversenyben.
Versenyzőink technikai és küzdelmi versenyszámokban egyaránt remekül szerepeltek, ennek eredményeként:
🥇 18 aranyérem
🥈 11 ezüstérem
🥉 6 bronzérem
született.
A verseny lebonyolítását három delegált bírónk is segítette, akik munkájukkal hozzájárultak a rendezvény sikeres és sportszerű lebonyolításához.
Büszkék vagyunk versenyzőink teljesítményére, akik ismét bizonyították felkészültségüket, kitartásukat és harcos hozzáállásukat. Külön öröm számunkra, hogy kis létszámú csapattal is az ország legerősebb klubjai között tudtunk végezni.
Gratulálunk minden versenyzőnknek, edzőnknek és bíróinknak az elért eredményekhez! Hajrá Spartan Kempo Debrecen! 💪
14 máj

Sárbogárd Kupa

Első alkalommal került megrendezésre az Alba Kempo SE szervezésében a Sárbogárd kupa, ahol a 14 év felettiek mérették meg magukat egészen a szenior b kategóriával bezáróan. A verseny az újonnan átadott sárbogárdi sportközpontban kapott helyett, ami impozáns megjelenésével és kiemelkedő minőségével tovább emelte a verseny nívóját.

Klubunk három versenyzője lépett pástra, akikből ketten a válogatott pontokért szálltak harcba. Ennek megfelelően minden technikai és küzdelmi számban képviselték magukat, ami már önmagában kiemelkedő teljesítmény és jól tükrözi a harcos lét sokszínűségét és eltökéltségét. Technikai számokban a pusztakezes és fegyveres formagyakorlatokban, illetve az utcai önvédelemben remekeltek versenyzőink a küzdelmi számok terén pedig a B és Pusztakezes viadalban, illetve a Gi és No-gi földharcban. Mester és haladó kategóriában nagyon erős mezőny gyűlt össze, így minden egyes helyezésért keményen meg kellett küzdenie harcosainknak.

 

 

A három Spartan Kempo Debrecen harcos 10 arany, 6 ezüst és 2 bronzéremmel tért haza, így összesítettben az 5-ik helyen végezve a 22 klub versenyzői közül. Gratulálunk nekik és hajrás Spartans! Már csak a központi és házi harcművészeti táboraink váratnak magukra a nyáron, amik természetesen övvizsgával zárulnak.

 

 

22 ápr

VSD Hungarian Open

 

A Dunakeszin megrendezett VSD Hungarian Open harcművészeti versenyen remekeltek a hétvégén a Spartan Kempo Debrecen harcosai, ahol is 55 éremmel tértek haza, amiből 20 arany, 21 ezüst és 14 bronz. A rendezvény 5 páston zajlott, ahol lehetőségük volt a harcosainknak remekelni, mind technikai, mind pedig küzdelmi full contact számokban.  A technikai számok mester kategóriában kerültek meghírdetésre, így tehát a kvalifikációs pontok szempontjából voltak jelentőségtejesek. A formagyakorlatokat és utcai önvédelmet a full contact számok követték A-Viadal, Pusztakezes viadal és B viadal versenyszámokban léptek pástra harcosaink és kemény küzdelmek árán meneteltek a dobogó legfelsőbb foka felé. A nap második fele már a földharc számoké volt. Gi és No gi versenyszámokban történtek a megmérettetések, ahol harcosaink szintén remekeltek.

 

 

A 40 csapat 180 versenyzőjének legeredményesebb klubja végül fölényesen a Spartan Kempo Debrecen lett, ebben a versenyszezonban immáron zsinórban 4.-ik alkalommal.

 

20 nov

V. Mátra Kempo Kupa

 

26 csapat közül összesítettben második helyen végzett a Spartan Kempo Debrecen a hétvégén, Gyöngyösön megrendezésre került V. Mátra Kempo kupán. A rendezvény középpontjában ezúttal a 14 éven aluli harcosok voltak. A 210 versenyző közel 650 nevezést adott le, így egy reggeltől késő estébe nyúló megmérettetésen vettek részt a kemposaink. A debreceniek 17 arany, 6 ezüst és 10 bronzérmet zsebeltek be, vegyesen technikai és küzdelmi számokban.

 

 

A verseny az évben az utolsó pontszerző országos bajnokság volt, ami remek előkészítőnek bizonyult a két héttel későbbi nemzetközi Hanshi kupára, ahol reményeink szerint újra brillírozhat a csapat. Gratulálunk versenyzőinknek és felkészítő mestereiknek.

 

05 nov

 

Az idei Eger Kupa Országos Pontszerző Bajnokság 2023. november 4-én került megrendezésre a Kemény Ferenc körcsarnokban.  Az eseményen 37 csapat 220 versenyzője lépett pástra. A technikai számokban a versenyzők formagyakorlat, fegyveres formagyakorlat  és utcai önvédelem számokban adtak számot tudásukról. A debreceni harcosok kiemelkedően szerepeltek a legmagasabb mester divíziókban is. A full contact versenyszámok mindig az Eger Kupa várva várt számai és a nevezők számából már következtetni lehetett az erős divíziókra B, A és Pusztakezes viadalban is. A Spartan Kempo Debrecen csapata kiemelkedő teljesítményt nyújtott és így a 3. helyen végzett a csapatversenyben. Összesen 16 aranyérem, 19 ezüstérem, és 7 bronzérem gyűlt össze, ami kimagasló eredménynek számít és jól mutatja a debreceni csapat felkészültségét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

08 máj

Kiemelkedő eredményekkel tértek haza a debreceni Zen Bu Kan Kemposok a hétvégén Székesfehérváron megrendezésre került Felnőtt országos bajnokságról. A versenyre 170 kempo harcos nevezett, ami több mint 650 nevezést tett ki. A reggeltől estig zajló harcokban a legmagasabb küzdelmi és technikai számokban jeleskedtek a Spartan Kempo Debrecen harcosai. A versenyszámok királyának tartott  full contact A-Viadalban az összes meccset egyhangú pontozással vagy kopogtatással hozták, de a technikai számokban is jócskán a mezőny felső részét ostromolták a debreceni Kemposok. Számos aranyérmet hoztak el a pusztakezes és fegyveres formagyakorlatokban is. Három versenyzőnk mester kategóriában jeleskedett, ahol a küzdelmek már a válogatott pontokért mentek. Ebben a kategóriában 8 aranyérmet sikerült bezsebelni a Spartan Kempo Debrecen harcosainak.

A debreceni csapat a versenyzés mellett a bíráskodásban is jeleskedett, hiszen egy egész pástot vezettek, 6 delegált bíróval. A Spartan Kempo Debrecen csapata összetettben 32 csapat közül az előkelő második helyen végzett. 17 arany, 9 ezüst és 6 bronzérem került harcosaink nyakába ezen a kiemelkedő országos eseményen. Gratulálunk a versenyzőknek, hogy tovább emelték a Spartan Kempo Debrecen egyesület hírnevét.

 

25 ápr

A Spartan Kempo Debrecen csapata nyerte az ide év Zen Bu Kan Kempo országos gyerek bajnokságát. A versenyre 20 egyesület 136 harcosa érkezett, akik formagyakorlat, fegyveres formagyakorlat, stop semi conctact, c-viadal és gi földharc számokban mérték össze tudásukat. A Sparatan Kempo Debrecen csapata 28 versenyzővel összesen 20 arany, 23 ezüst és 14 bronzérmet szerezett, ezzel az előkelő első helyen végzett a csapatok versenyében. Külön kiemelkedő teljesítmény ez, hiszen a hajdúnánási versenyt a Spartan egyesület szervezte, így a versenyzés mellett a folyamatos szervezési feladatokban is helyt kellett állniuk.

Harcművészeti verseny

 

Külön említésre méltó, hogy az ilyen jellegű gyerek rendezvények különösen fontosak a korosztály testi és lelki fejlődése szempontjából. A gyerek megtanulnak felkészülni, számot adni és kiállni magukért, mindezt a nagy izgalmak közepette. A verseny sikeresen zárult a résztvevők és a nézők is maradandó élményekkel tértek haza. Az egyesület töretlen csapat első helye országos szinten továbbra is fenn áll.

 

02 ápr

Hatalmas debreceni sikerek!

Taroltak a debreceni Spartan Kempo harcosai a Dunakeszi Városi Sportcsarnokban április elsején megrendezett I. VSD Sport Kempo Hungarian Open harcművészeti versenyen. A rendezvényre 30 klub és 170 versenyzője nevezett, akik a gi földharc, no-gi földharc, B-viadal, pusztakezes viadal és A-viadal versenyszámokban mérték össze tudásukat. Azonban a verseny nem csak a küzdelemről szólt, hanem technikai versenyszámokkal is kiegészült mester/mesterjelölt kategóriában, ahol is a formagyakorlat, fegyveres formagyakorlat és az utcai önvédelem számokban csaptak össze a harcosok.

 

Versenyzőink újra kiemelkedő szakmai tudásról és elképesztő győzni akarásról tettek tanúbizonyságot, hiszen számos küzdelmi kategóriában magasabb súly és tudásszintű divízióba kerültek. A küzdelmi számok jelentős része kopogtatással fejeződött be részünkről, így nagyon dinamikusan meneteltek az aranyérem felé a Spartan Kempo Debrecen Harcosai. Versenyzőink egy része mester válogatott pontszerző divízióban indult, de mindezek mellett eleget tettek mesteri kötelességeiknek is, hiszen egész nap bíráskodtak is.
A Spartan Kempo klubunk harcosai az éremtáblázat alapján összeállított ranglistán 15 arany – 6 ezüst – 3 bronz éremmel az első helyen végeztek a 30 klub közül, így továbbra is töretlen a csapat élvonalbeli rangsora! Összességében az I. VSD Sport Kempo Hungarian Open fantasztikus esemény volt, kiemelkedő szervezéssel és lebonyolítással, parázs meccsekkel és kiemelkedő technikai bázissal a formagyakorlatok terén. A szervezők és a résztvevők egyaránt hatalmas munkát fektettek a versenybe, és reméljük, hogy a következő évben is ilyen sikeres lesz az esemény.

Legutóbbi hozzászólások