harcművészet // Címke

Tag based archive
25 máj

A Spartan Kempo Debrecen csapatából ketten vettek részt a hétvégén megrendezésre került ZBK Kempo válogatott edzőtáborban, Muzsnay ANdrás mester és Szombati Szabolcs. Az első alkalommal lezajlott rendezvényen Palotás Ferenc, Kabina Balázs és Koncz Gábor vezetésével a versenyzők felkészülését támogató foglalkozások a programtervben. A három napos rendezvény első napján Szombati Szabolcs és Muzsnay András teljesítették a szintfelmérőket, ahol az erő állóképesség mellett a nyugalmi és terheléses pulzust is mérték. Ez a későbbiekben jó fejlődési alapként szolgálhat a felkészülésük során.  A programok hátralévő részében a technikai és küzdelmi stratégiákat és taktikákat vették át versenyszám specifikusan. A fókusz a világbajnoki szintű maximális testi és szellemi felkészülés elérésén volt. Szombati Szabolcs ezen felül a vasárnapi napon brazil jiu-jitsu versenyen vett részt, ahol egy arany és egy bronz érmet szerzett, tehát többszörösen is mozgalmas hétvégét tudhatott magának.
A táborlehetőséget biztosított arra is, hogy a válogatott tagjai össze szokjanak, így a versenyen tényleges csapatként és közösségként tudjanak megjelennni, támogatva egymás munkáját és átsegítve egymást a nehézségeken.

 

 

08 máj

Kiemelkedő eredményekkel tértek haza a debreceni Zen Bu Kan Kemposok a hétvégén Székesfehérváron megrendezésre került Felnőtt országos bajnokságról. A versenyre 170 kempo harcos nevezett, ami több mint 650 nevezést tett ki. A reggeltől estig zajló harcokban a legmagasabb küzdelmi és technikai számokban jeleskedtek a Spartan Kempo Debrecen harcosai. A versenyszámok királyának tartott  full contact A-Viadalban az összes meccset egyhangú pontozással vagy kopogtatással hozták, de a technikai számokban is jócskán a mezőny felső részét ostromolták a debreceni Kemposok. Számos aranyérmet hoztak el a pusztakezes és fegyveres formagyakorlatokban is. Három versenyzőnk mester kategóriában jeleskedett, ahol a küzdelmek már a válogatott pontokért mentek. Ebben a kategóriában 8 aranyérmet sikerült bezsebelni a Spartan Kempo Debrecen harcosainak.

A debreceni csapat a versenyzés mellett a bíráskodásban is jeleskedett, hiszen egy egész pástot vezettek, 6 delegált bíróval. A Spartan Kempo Debrecen csapata összetettben 32 csapat közül az előkelő második helyen végzett. 17 arany, 9 ezüst és 6 bronzérem került harcosaink nyakába ezen a kiemelkedő országos eseményen. Gratulálunk a versenyzőknek, hogy tovább emelték a Spartan Kempo Debrecen egyesület hírnevét.

 

25 ápr

A Spartan Kempo Debrecen csapata nyerte az ide év Zen Bu Kan Kempo országos gyerek bajnokságát. A versenyre 20 egyesület 136 harcosa érkezett, akik formagyakorlat, fegyveres formagyakorlat, stop semi conctact, c-viadal és gi földharc számokban mérték össze tudásukat. A Sparatan Kempo Debrecen csapata 28 versenyzővel összesen 20 arany, 23 ezüst és 14 bronzérmet szerezett, ezzel az előkelő első helyen végzett a csapatok versenyében. Külön kiemelkedő teljesítmény ez, hiszen a hajdúnánási versenyt a Spartan egyesület szervezte, így a versenyzés mellett a folyamatos szervezési feladatokban is helyt kellett állniuk.

Harcművészeti verseny

 

Külön említésre méltó, hogy az ilyen jellegű gyerek rendezvények különösen fontosak a korosztály testi és lelki fejlődése szempontjából. A gyerek megtanulnak felkészülni, számot adni és kiállni magukért, mindezt a nagy izgalmak közepette. A verseny sikeresen zárult a résztvevők és a nézők is maradandó élményekkel tértek haza. Az egyesület töretlen csapat első helye országos szinten továbbra is fenn áll.

 

31 jan

Rózsa Gábor mester tartott szemináriumot a Spartan Kemposoknak

A hétvégén a karatéban világszinten is jegyzett Rózsa Gábor mester látogatott el hozzánk, hogy közre adja harcművészeti technikáit és tapasztalatait. A szeminárium jól felépítetve az alap optimális testhasználattól és talajmozgástól indulva haladt a komplexebb technikák kivitelezése felé. A közel két és fél órás foglálkozás alatt Gábor mester kitért a csípő és törzs mozgatás fontosságára, a helyes harci állás és támadási testhasználatra. Külön szerepet kapott a lazításból és testejtésből való munka az ütések és rúgásoknál egyaránt.

 

Rózsa Gábor mester ezen felül bemutatta a küzdelmei során oly sokszor alkalmazott technikákat is, mint pl. a figyelemelterelésekből való zónázásos támadásokra. Itt már az általunk várva várt mawashi gerik és ushiro ura mawasi geri rúgások következtek. A mester felhívta a figelmünket, hogy a harcművészeti technikák csúcsa a testejtésből és elmozgásból történő folymatos támadások. A cél minél gyorsabb KO nem pedig a folyamatos adok-kapok.

 

A mesterrel portrébeszélgetés is készült, ami itt tekinthető meg: