A megfelelően végzett nyújtás kiemelkedő fontossággal bír nemcsak az izom és az azt körülvevő kötőszövetek egészsége és regenerációja tekintetében, hanem a központi idegrendszer és ezáltal ideg-izom kapcsolatok területén is. A fizikai munka hatására az izmok megsérülnek, összehúzódnak így rövidülnek. Ennek eredményeként egy állandóan magas elektromos potenciál áll fent a szövetekben, amit az összehűzódás következtében egy rossz anyagcsere kísér. Ezt az állapotot a szervezet csak akkor képes magától helyrehozni, ha belátható időn belül (1-3 hét) nem lép fel újabb terhelés, ami egy sportolónál nem kivitelezhető. Így tehát kiemelkedő fontossággal bírnak a rendszeres és megfelelő technikával végrehajtott nyújtó és lazító gyakorlatok.
A profi sportban a 2000-es évek elején kezdtek el komolyabban foglalkozni a megfelelő regenerációs programok kidolgozásával. Egészen odáig az az ideológia volt domináns, hogy a teljesítmény csupán az edzés mennyiségi és minőségi kérdése. Tehát az, aki többet edz, megfelelő technikával jobb sportolóvá válik. Ez természetesen olyan 25 éves korig igaz is lehet, de a megfelelő regeneráció hiányában a test a leépülés felé veszi az irányt, ami a sokszorozódó sérülésekben, enerváltságban és teljesítmény csökkenésben jelenik meg. Az elmúlt 20 évben különösen a futballban, kosárlabdában és az amerikai fociban hatalmas összegekért kelnek el játékosok és a befektetők nem örültek, hogy 30 éves korára már leszálló ágba került a megvásárolt játékos
Vajon behozható-e az a hátrány, amit egy életidegen, egészségtelen környezet és szokásrendszer ad az embernek? Van-e arra lehetőség, hogy életünk első 10 évének biológiai, szellemi és szociális hátrányait kijavítsuk és életünk egy új irányt vegyen? Mennyire függ az életünk a sorstól és mennyire a tudatosan tervezett életúttól? Senki ne lepődjön meg a cikkben 10 éves […]
