Önvédelem, Élet és a Szellem
A legősibb, kezdetektől származtatható adottság és képességrendszerünk az önvédelem. Világunk létrejötte minden bizonnyal tudatos folyamat lehetett, ahol a teremtő egy többletrendezési elvet iktatott az anyagba, ami során az már nem az automatikus szétesés felé tart, hanem épp ellenkező irányba igyekszik. Magába foglal és hasznosít, célokat tűz ki és hajt végre és nem csupán önmagát fejleszti és emeli magasabb szintre, hanem az őt körülvevő világot is. E nélkül a szervetlen anyagból való elmozdulás a szerves, funkciókkal bíró, egy ponton pedig már közösséget formáló és tudattal bíró élőlények felé elképzelhetetlen lenne. Az önvédelem az élet akarata és így az alaptörvénye is egyben. Kettős akarat. Egy részről kapcsolódni és befogadni más részről elszigetelődni és kiűzni.
Elszigetelődni az egyéni miatt, kapcsolódni pedig a közös felemelkedésért.
A tradicionális szemlélet az életet a legmagasabból, magából az isteni szellemből származtatja és a világ sokszínűségére egyfajta szétszóródásként, eltévelyedésként és alászállásként tekint. Az egységbe való törekvés folyamatainak feltételrendszere van, amiknek megléte elengedhetetlen. Magát a hajtóerőt, az élet komplex irányba mutató vektorát védeni kell, hiszen ez a folyamat már csírájában elhalna, ha a körülmények nem lennének adottak számára. Ebből a megfigyelésből kirajzolódik, hogy a magasabb rezgés felé haladás nem jöhet létre anélkül, hogy minden egyes folyamatát ne hatná át az önvédelem öszetett rendszere. Addig, amíg az élet teljes egészében a túlélésről szól nem képes semmi magas szintű kicsírázni. Minél gyengébb az önvédelmi mechanizmus, annál mélyebb az anyagba rekedtség.
Feltételezzük, hogy a teremtés első életformái egysejtűek voltak, amelyeknek létfontosságú volt, hogy megvédjék magukat a káros hatásoktól. Magas hőmérséklet, háttér és uv sugárzás, nem megfelelő sav-bázis egyensúly, korlátozott táplálék és az újonnan kialakult egyszerű létformák versenye az erőforrásokért már nyomást helyezett a tudat és az abból fakadó önvédelmi mechanizmusok kialakulására. Úgy tűnik tehát, hogy az egysejtű organizmusok számára az önvédelem az egyik legfontosabb kialakult életfunkció és szándék volt és az a mai napig is. Az egysejtűek önvédelmi rendszerei általánosan három fő csoportba sorolhatók: mechanikai védelem, kémiai és immunológiai védelem. A szellemi támadások az egyszerű szerveződéseket még nem fenyegetik, ezek először az embernél jelennek meg, de erről majd egy másik írásban térek ki részletesen.
Az önvédelem evolúciója, ahogyan ezt magunkon is tapasztalhatjuk nem állt meg az egysejtű szerveződéseknél, hanem robogott tovább a többsejtű organizmusokkal, akik valószínűsíthetően pont a hatékonyabb védekezés miatt választották a biológiai szövetségi rendszert. A többsejtűek szervezete már bonyolultabb önvédelmi mechanizmusokkal rendelkezik, mint például a kezdetleges immun és hormonrendszer és a kezdeti idegrendszer. Az immunrendszer lényegét tekintve egy kiszervezett és specializált védekezési forma, a biológiai szervezetek katonasága, ami megvédi őket a kórokozóktól és a káros anyagoktól, és lehetővé teszi számukra, hogy megőrizzék az egészségüket és optimális életfolyamataikat. A hormon és idegrendszer pedig ezen katonák finomhangolására és az optimális környezeti alkalmazkodásra ad lehetőséget. Ezen felül egy új kaput is megnyit, mégpedig a gyorsabb fejlődés kapuját, hiszen így már nem kell az adott szerveződésnek kizárólagosan az önvédelemre fókuszálni, hanem lehetősége adódik a rendszerei finomhangolására és további fejlesztésre is. Így kaphat először hangot a létezésben a szellem és a szétszóródásból az Igazság szüntelen kutatásával elindulhat a visszatérés a legmagasabb teremtési egységhez az abszolút ponthoz.
