Keresztesi Péter // Author

Author based archive
14 júl

Kiss Dániel, Szűcs András és Szűcs Márton vizsgázott 1. danra a július elején Felsőtárkányban megrendezésre került központi edzőtáborban. A vizsga egy teljes hetet vett igénybe. A számonkérések és a fizikai-mentális terhelések éjjel nappal zajlottak. Maga a felkészülés egy évet vette igénybe, ahol a harcosoknak már edzést kellett tartani, versenyezni, bíráskodni és támogatni a klub munkáját is. Megközelítőleg 6-8 edzést teljesítettek hetente, így maximálisan felkészülve érkeztek a beavatási szertartásukra. Az új mesterek szeptembertől már saját csapataikat vezetik a Spartan Kempo Akadémia keretein belül.

Rajtuk kívül közel 70-en spartan harcos tett vizsgát, így tovább erősödött a debreceni csapat!

 

05 jún

Maroknyi 6 fős csapat szerzett tucatnyi aranyérmet a hétvégén megrendezésre került seregélyesi, gyerek országos bajnokságon, ahol 160 versenyző mérte össze tudását technikai és küzdelmi számokban. Versenyzőink 13 aranyéremmel 7 ezüsttel és 1 bronzzal tértek haza, ezzel a 6. helyen végezve, ami nem tünik kiemelkedőnek, de fontos megemlíteni, hogy 22 csapat nevezett és sokkal népesebb csapatokat is sikerült magunk mögé utasítani. Különlegességként érdemes kiemelnünk, hogy a földharc küzdelmek javarészét kopogtatással fejezték be legtöbben 1 percen belül. Ezzel a versennyel zártuk a szezont mostantól a fókusz a nyári edzőtáboron van, ahová 40 fős küldöttséggel veszünk részt.

 

29 máj

Spartan Kempo Open

Spartan Kempo Debrecen megszervezte az első saját versenyét Spartan Kempo Open-t. A rendezvényre, – amit egy teszt megmozdulásnak szántak – 8 egyesület 76 versenyzője nevezett, ami 186 nevezést foglalt magában. A Spartan Kempo Openen a küzdelmi számok domináltak, amik ringben zajlottak. A gyerekek stop-semi és c-viadalban, az ifik és juniorok már B-viadalban a felnőttek pedig A-viadalban mérték össze tudásukat. Ezután került terítékre a Gi & NO gi grappling, amik nagy kedvencek a versenyzők körében, amit a beérkezett nevezések is jól mutattak. Az Openen 56 arany – 55 ezüst – 39 bronz érem került kiosztásra.

 

 

22 máj

A hétvégén Borics Ádám járt nálunk immáron másodjára. A bellator harcosa a címmérkőzés kapujában van és készen áll megívni a legjobb 66 kg-os bellator harcos meccsét. Szombaton másfél órában állóharc volt terítéken, ahol a talajmozgást és az elmozgásból indított támadásokat vettük át, mellette pedig a lábramenetelek is hangsúlyosak voltak. A második szekció már az mma bírkózásé volt. Védekezéseket, lábrameneteleket és leviteleket vettünk főként majd pedig egy nagyon intenzív 30 perces bírkózás követett, ahol mindenkinél lefőt a kávé.

 

09 máj

Országos bajnokság 2022

Idén Székesfehérváron került megrendezésre a felnőtt országos bajnokság, ahol 32 csapat 230 kemposa mérte össze tudását. A Spartan Kempo Debrecen kemposai az előkelő 4-ik helyen végeztek az összesített eredmények tekintetében, tették mindezt úgy, hogy a csapat fele nem tudott résztvenni a versenyen. Ennek ellénére harcosaink technikai és küzdelmi számokban egyaránt remekeltek. A technikai számokat különösen sok felkészülés előzte meg a verseny, hiszen klubunk 3 harcosa nyáron fekete öves vizsgát fog tenni, így a pusztakezes és fegyveres formagyakorlatok mellett az önvédelem is kiemelkedő figyelmet kapott. A küzdelmi számokban a B viadalban az A Viadalban és a Pusztakezes viadalban is sikerült arany érmeket hozzunk így összesített eredményünk 17 arany, 9 ezüst és 8 bronz érem. A verseny nagyon elhúzódott, így harcosaink csaknem 24 órát voltak talpon egy embert próbáló nap keretében.

Gratulálunk a versenyzőknek!

 

10 ápr

Az idei évben a debreceni Spartan Kempo Egyesület rendezte az országos gyerek bajnokságot Debrecenben, ahol közel 150 harcos mérte össze tudását. A verseny 4 páston zajlott. A délelőtti órákat a technikai számok uralták. Formagyakorlatban, fegyveres formagyakorlatban és önvédelemben mutatták meg magukat a harcosok. A délutáni szekcióban már a küzdelmi számoké volt a főszerep Stop-Semi Contactban, C-viadalban és Gi földharcban feszültek egymásnak az ellenfelek. Rendkívül színvonalas versenyt láthattunk, ahol mind a versenyszervezés, mind pedig a versenyzők felkészültsége összhangban volt.

 

 

A debreceni Spartan Kempo klub 25 harcossal vonult fel, akik összesítve 92 nevezést adtak le, amiből 28 arany, 25 ezüst és 14 bronz érem született. Ezzel a debreceni csapat fölényesen a legsikeresebb klubként végzett a 17 csapat közül. Gratulálunk a versenyzőknek és köszönjük edzőik és a gyerekek szüleinek a munkáját.

Külön köszönet illeti meg szponzorainkat, akik nélkül a rendezvényünk nem jöhetett volna létre, illetve azoknak akik ezen a jeles napon segédkeztek, hogy ezek a sikerek létrejöhessenek.

Bedeco Kft – DH szerviz – Otex Kft

Hajrá Spartans, hajrá Debrecen!

 

08 ápr

Közel 150 versenyző 450 nevezésben adta le a jelentkezését a hétvégén Debrecenben megrendezésre kerülő I. Spartan Kupa Zen Bu Kan Kempo országos gyerekversenyre. A rendezvénynek a G4 sportcsarnok ad helyet, ahol 4 páston folynak majd a küzdelmek technikai és küzdelmi számokban egyaránt a Zen Bu Kan Kempo versenyszabályzata szerint. Különösen fontos esemény ez a debreceni klubnak, hiszen ez lesz az első saját szervezésű és lebonyolítású versenyük, amire az egész klub nagyon készül. Debrecenből 28 versenyző lép tatamira szombaton, úgyhogy a civis érzelmű lokálpatrióták minden erejükkel szurkolhatnak a harcosaiknak, hogy a lehető legjobb eredmények szülessenek.

Helyszín: 4030 Debrecen Gizella utca 4/b. G4 Fitness csarnoka

Mérlegelés: 8:00-9:45

Kezdés: 10:00

Belépő: 1.500 Ft (10 év alatt ingyenes)

 

15 márc

Muzsnay András mester a Spartan Kempo Debrecen versenyzője a március 10. és 13. között, Portugáliában megrendezésre került World All Styles Championship világbajnokságról két arany és egy ezüstéremmel tért haza. András már jó ideje tartja a versenyformát, hiszen 2021. novemberében már pástra lépett az ukrajnai Harkov városában tartott világbajnokságon, illetve két hete az Ultimate Kempo Fighting meghívásos félprofi gálán is.

A portugál versenyre így maximálisan felkészülve érkezett, amire szüksége is volt, hiszen 4 küzdelmi és 7 technikai számban méretett meg, ami esetében 16 pástra lépést jelentett a 3 nap leforgása alatt. Ehhez elképesztő mentális és fizikális felkészültségre volt szüksége, hiszen a küzdelmi számok sérülésveszélye, illetve a technikai számok fizikális és mentális terhét folyamatosan állnia kellett a három nap során.

András végig jól komponált, technikás küzdelmekkel menetelt előre elképesztő parázs küzdelmek során. A legnagyobb kihívást a szabályrendszerekre történő folyamatos átállás jelentette, hiszen számtalan esetben az egyik meccs végeztével már várták egy újabbra. Az akadályokat sikerült gördülékenyen venni, illetve mentális erővel felülemelkedni a sérülések okozta fájdalmakon. Muzsnay András mester mögött 10 év munka csúcsosodott ki az elmúlt három napban. Hatalmas érdem ez neki és a klubunknak is!

27 febr

Óriási sikereket könyvelhettek el maguknak a tegnap megrendezésre került superfightokon a debreceni versenyzők. A rendezvény Budapesten egy gyárépületben került kapott helyett, ahol a hangulat már adott volt a kemény küzdelmekhez. A Spartan Kempo klubból 6 versenyző képviseltette magát; Muzsnay András mester, Kiss Dániel, Kiss Lili Anna, Baranyi Koppány, Vecsei Gergő (Főnix Kempo) és Mászlai Gergő. A meccsek félprofi A-Full szabályrendszerben zajlottak 3×3 peres mentidőkkel fél perc földharccal. A debreceniek taroltak a gála első felében. Négy mérkőzésből kettő kopogtatással kettő pedig egyhangú pontozással ért véget, az utolsó két mérkőzés, pedig nagy izgalmak és parázs küzdelmek közepette az ellenfelek győzelmével zárult.

Ami egyértelműen látszott a versenyzőkön, hogy klubunk nagyot lépet előre a félprofi versenyzés irányába. A K-Fitness Harcművészeti Akadémiánk 2021. novembere óta már külön foglalkozik a versenyzőkkel és ezen felül már a technikai feltételek is maximálisan adottak lettek, hiszen megépült a box ringünk is, ahol lehetőség adódik a gálákra való specifikus felkészülésre. Reméljük, hogy a következő UKF gálát már Debrecen rendezheti.

21 febr

Spartan szeminárium sorozat

Az év első vendége Pongrácz Ádám birkózó volt, aki már pár éve foglalkozik kemposokkal Budapesten személyi és kiscsoportos edzések keretein belül. Ez számunkra kifejezett előny volt, hiszen már ismerte a szokásrendszereinket, illetve azkat a sarkalatos pontokat, amik hiányosságként, vagy apróbb hibaként szerepelnek technikai repertoárjainkban. A kemposokat a vegyes harcművészeti szabályrendszerek miatt kifejezetten érdekli a birkózás mozgásvilága, mivel nagyon könnyen hozzákapcsolható és keretbefűzhető az állóharc technikákkal. Ezen felül az önvédelmünkben elengedhetetlen, hiszen a kialakult utcai szituációk jelentős része összekapszkodás, fogás, felborítás, rögzítés testtel, így nekünk kifejezetten előnyösek a birkózás fogásai, dobásai, rögzítései és talajmozgásai.