A debreceni kemposok harcművészeti központja a K-Fitness adott helyett az immáron második alkalommal megrendezésre kerülő Spartan Kempo Open nyílt harcművészeti bajnokságnak, ahol 9 egyesület 85 versenyzője képviseltette magát küzdelmi számokban. A rendezvény egyaránt szólt a gyerekeknek és a felnőtteknek is, így igazi hangos szurkolások és nagy izgalmak közepette mérhették össze a tudásukat a harcosok. A verseny természetesen a legkisebbekkel indult. Ők stop semi és c viadal küzdelmi számokban léptek először pástra, ami a Gi És No Gi földharcszámok követtek.
A felnőttek ezzel szemben már az újonnan bevezetésre került K-1 light és K-1 max szabályrendszerben feszültek egymásnak a ringben és ezzel párhuzamban a felső szinten 2 tatamin a Gi és No Gi versenyszámokban. A rendezvény jó hangulatban és professzionális körülmények között került megrendezésre, hiszen a bírói gárda, képzett versenyzőkből és mesterekből tevődött össze, akik keze alá a Smothcomp versenyszervezési online platform segédkezett. A nevezési és versenylebonyolítási program lévén a versenyzők a sáját telefonjunkon keresztül tudták nyomon követni az aktuális eseményeket, így pontosan kirajzolódott előttük, hogy mikor és kivel fognak harcba szállni.